
Kádár Kincső vagyok, az Explore márka alapítója és alkotója. Néprajzot és kulturális antropológiát tanultam, hosszú éveken át múzeumpedagógusként dolgoztam, közben pedig valahogy mindig készítettem, építettem, alakítottam valamit. Az Explore ebből a sokféle tapasztalatból nőtt ki: a kézművességből, a tárgyak és anyagok szeretetéből, a kulturális örökség iránti érdeklődésből és abból a makacs kíváncsiságból, hogy egy ötletet hogyan lehet valódi tárggyá formálni.
Az első „alkotásom”, amire emlékszem, nagyapám születésnapjára készült. Körülbelül hatéves lehettem, amikor egy kávésdobozból és néhány maradék drótból virágkompozíciót készítettem neki.
Városon laktunk, de gyermekkorom jelentős részét egy székelyföldi kis faluban töltöttem. A nagyszüleim igazi ezermesterek voltak. Náluk valahogy természetes volt, hogy minden problémára lehet megoldást találni, és ha valami nincs, azt akár el is lehet készíteni.
Gyerekként a műhely és a szín ugyanúgy játszótér volt, mint az udvar. Saját fűrészem, kalapácsom, satum és fogóm volt, és hagytak kedvemre barkácsolni. Közben megtanítottak varrni, hímezni, kötni és horgolni is. Itt találkoztam közelről a szőttesek, viseletdarabok és hétköznapi használati tárgyak gazdag mintavilágával, és valószínűleg itt kezdődött a kézzel készített, egyszerre szép és használható tárgyak iránti vonzalmam is.
Később néprajzot és kulturális antropológiát tanultam. Az egyetemi évek után tíz év múzeumpedagógiai munka következett. A kiállítások, műtárgyak, régi mesterségek, épületek és történetek között eltöltött idő erősen alakította azt, ahogyan ma egy tárgyra vagy egy motívumra nézek. Szeretek régi formákhoz nyúlni, részleteket észrevenni, történetekből kiindulni – de ugyanennyire érdekel az is, hogyan lehet mindebből valami mai és használható.
Ebből született meg az Explore.

Az első lámpák óta sok minden változott. Új tárgyak, saját anyagok, technikák és új irányok jelentek meg, a műhely pedig lassan egy olyan hellyé vált, ahol a tervezés, a kézi készítés, az anyagkísérletek és a kulturális inspiráció természetesen férnek meg egymás mellett.
Ma már nem egyedül dolgozom. A férjem is aktív része a műhely mindennapjainak: együtt dolgozunk a tárgyak elkészítésén, a technikai megoldásokon és mindazon, ami egy ötlet megvalósításához szükséges. Az Explore így az évek során egyre inkább közös műhellyé vált.
Az Explore-ban lámpákat és lakáskiegészítőket készítünk, egyedi projekteket tervezünk, saját anyagokkal kísérletezünk, és műhelylátogatásokon azt is megmutatjuk, hogyan lesz egy ötletből valódi tárgy. Sokféle munka fér el egymás mellett, de ugyanaz a gondolkodás köti össze őket: szeretjük az anyagot megismerni, a részleteket kidolgozni, a jó megoldásokat megtalálni, és olyan tárgyakat készíteni, amelyeknek saját karakterük van.
A kulturális örökség továbbra is fontos inspirációs forrás. Szívesen nyúlok épületekhez, tárgyakhoz, régi mesterségekhez, ornamentikához vagy akár egy táj hangulatához. Ezeket nem egyszerűen átmásolom: azt keresem bennük, ami továbbgondolható, és ami egy mai tárgyban is természetesen tud tovább élni.

Az Explore műhelye Csíkszépvíz központjában, egy felújított régi parasztházban működik. Itt készülnek a tárgyaink, itt zajlanak a kísérletek és a prototípusok próbái, és ide várjuk azokat is, akik kíváncsiak arra, mi történik egy kész tárgy mögött.

Figyelem! A honlapon néhány cikk szövege részben vagy egészben az OpenAi szolgáltatás felhasználásával készült. Többnyire általános információkat tartalmaz, ami nem helyettesíti a szakembert. Mindig kérje belsőépítész, villanyszerelő és egyéb szakember tanácsait!